Oké, mindenki tudja, hogy ez a blog és a Mirador Adventures elég szoros kapcsolatban vannak egymással, s mint ilyen, nem túl szerencsés más túraszervezőkkel foglalkozni. Én ezt mégis megteszem, mert bár mindenkinek elmondom, ha teheti, menjen egyedül, biztos sokan vannak olyanok, akik inkább vezetővel vágnának neki Közép-Amerikának. Azoknak pedig jó, ha látják, ma Magyarországon kivel és mennyiért lehet utazni a térségbe.

 

1) BARAKA

Kezdjük azonnal a magyarországi kalandturizmus úttörőjével, a Barakával. Közel 15 éves tapasztalattal a hátuk mögött biztosan jó kezekben leszel velük. Néhány emberrel már utaztam, akik korábban részt vettek az útjaikon, ők azt mesélték, hogy a túrák nagyon profi módon le voltak szervezve, minimális eltérés volt csak a leírtakhoz képest. Amit negatívumként hoztak fel, az a magas ár és a nagy létszám (15-40 fő).

Amit én a programokból kiolvasok, hogy a Baraka ritkán lép le a kitaposott ösvényekről, semmi olyat nem nyújt, amit az ember egymaga egy LP segítségével ne tudna megszervezni, töredékéért. Latin-Amerikába a következő túrákat szervezik:

Peru overland: Klasszikus perui körutazás kiegészítve az Inka-ösvénnyel, 400 000 Ft + repülőjegy (320 000 Ft), összesen: 720 000 Ft/fő

Peru gyalogtúra: A Slakantay-ösvény és a Santa Cruz trek vegyítése, 370 000 Ft + repülőjegy (380 000 Ft), összesen: 750 000 Ft/fő

Ecuador overland: Körutazás kirándulásokkal a vulkánokon és Amazóniával, 300 000 Ft + repülőjegy (340 000 Ft), összesen: 640 000 Ft/fő

Ecuador overland + Galapagos-szigetek: Kiegészítése az előzőnek a Galapagos-szigetekkel, 620 000 Ft + repülőjegy (340 000 Ft), összesen: 960 000 Ft/fő

 

2) EUPOLISZ

A Baraka hasonmásának is nevezik. Kb. 10 éve vannak a piacon, Latin-Amerika túravezetőiket jól ismerem, azt kell mondjam, hogy kiváló kezekben vannak velük az utasok. Hátrányuk nekik is, hogy nagycsapatokat (15-20 fő) kalauzolnak, s hasonlóan a Barakához ők se nagyon merészkednek le a térképről, ráadásul rengeteget utaznak nagy távokon. A repülőjegyek ára indokolatlanul magas a honlapon. Előnyük, hogy az ember majd ugyanazt a minőséget kapja, mint a Barakánál, csak 70%-os áron.

Mexikó-Guatemala-Belize: Körutazás jó sok látnivalóval, 260 000 Ft + repülőjegy (300 000 Ft), összesen: 560 000 Ft/fő

Costa Rica-Nicaragua-Panama: Körutazás a legfontosabb látnivalókkal, 270 000 Ft + repülőjegy (340 000 Ft), összesen: 610 000 Ft/fő

Dominika-Kuba: Karibi mulatság kötelező látnivalókkal, 200 000 Ft + repülőjegy (390 000 Ft), összesen: 590 000 Ft/fő

Peru: Ugyanaz a túra, mint a Barakáé, Inka-ösvény nélkül, 220 000 Ft + repülőjegy (350 000 Ft), összesen: 570 000 Ft/fő

Venezuela-Kolumbia: Angel-vízesés, Mérida Kordillera és kolumbiai városnézések, 260 000 Ft + repülőjegy (260 000 Ft), összesen: 520 000 Ft/fő

 

3) IKALAND

Az iKaland, korábbi munkaadóm, inkább hegymászó túrákra szakosodott, de néhány latin-amerikai túrát megtartott a repertoáron. Ezek 99%-ban a Mirador Adventures túráival megegyeznek, tulajdonképpen nem gondolkodtak távozásom után sokat, csak vezetőt cseráltek. Előnye, hogy bevállalósak a programok, a csapat kis létszámú (4-10 fő) és fiatalos, s olcsóbbak valamivel, mint az Eupolisz. Hátránya, hogy a honlapon bonyolult az árképzés, a csoportok nem mindig jönnek össze, a program pedig sokszor borul (olyat is hallottunk, hogy Hondurasból végül minden utas menekült).

Honduras: Tulajdonképpen a Mirador Adventures Moszkító-part túrája, 210 000 Ft + repülőjegy (250 000 Ft), összesen: 460 000 Ft/fő

Észak-Guatemala: Dzsungeltúra 80%-ban a Mir. Adv. útvonalán, 220 000 Ft + repülőjegy (220 000 Ft), összesen: 440 000 Ft/fő

Dél-Guatemala: Kulturális trekkingtúra, 80% Mir. Adv. útvonalon, 180 000 Ft + repülőjegy (220 000 Ft), összesen: 400 000 Ft/fő

Belize: Saját szervezésű túra apró zátonyszigetekre, 320 000 Ft + repülőjegy (220 000 Ft), összesen: 540 000 Ft/fő


4) LATINAMERIKA.HU

Egy Kolumbiában élő srác üzemelteti a vállalkozást, főként Perura szakosodott utak szervezésével. Nem részletezem a kínálatát, mert vagy 20 különböző perui utat tüntet fel az 5 napostól a 3 hetesig, bár a hosszabb utazások körutazások, tehát ha valaki túrázni szeretne, nem ők lesznek a jó választás. A klasszikus perui utazásuk ára (ugyanaz, mint a Baraka vagy az Eupolisz túrája) 265 000 Ft + repülőjegy. Ők a repjegyet 230 000 forintra mondják, ami képtelenség, nyugodtan hozzá lehet adni plusz 100 000-et, így a végösszeg kb. 600 000 Ft/fő lesz.

 

5) ALTURA

Nehéz lenne meghatározni a cég arculatát. Tudtommal ez a vállalkozás is a Barakából vált ki, s nekiment a "szubkultúráknak". Gondolok itt motoros túrákra, vitorlázásra és más hasonló úri huncuntságokra. Ízelítőül:

Chile-Peru: Motoros túra érintve a főbb látnivalókat, 1 260 000 Ft + repülőjegy (330 000 Ft), összesen: 1 590 000 Ft/fő

 

6) AGRA

Újabb úri huncutság. Az Agra Tours az egyetlen olyan magyar vállalkozás, ami nyitott a világ felé, honlapja vagy 10 nyelven elérhető. Nem tudom mennyire rúgnak labdába a német piacon pl. A latin túrák vezetője egy profi fotós. Nagyon az egzotikumra mennek rá. Jobb szállásokkal házalnak, ez áraikban is meglátszik. Nagy csoportokkal mennek (min. 10 fő), az árban a belépők nincsenek benne.

Mexikó-Guatemala-Belize: Nagykörút a 3 országban, 570 000 Ft + repülőjegy (350 000 Ft), összesen: 920 000 Ft/fő

Peru-Bolívia-Iguazu: Ugyanaz, mint a Baraka túrája, La Paz és Iguazu-vízesés kiegészítéssel, 650 000 Ft + repülőjegy (550 000 Ft), összesen: 1 200 000 Ft/fő

 

Kuba: Klasszikus kubai körutazás, 430 000 Ft + repülőjegy (250 000 Ft), összesen: 680 000 Ft/fő

 

7) MIRADOR ADVENTURES

Nálunk elég nagy badarság lenne idebiggyeszteni az összes latin túrát, úgyhogy összehasonlítást készítenék inkább azokkal a túrákkal, amik az imént itt szerepeltek a listában.

Peru körutazás: A Barakának, az Eupolisznak, a Latinamerika.hu-nak és az Agrának van nagyon hasonló túrája a mienkhez. Mivel ezek a túraszervezők mind minimum 10-15 fővel vágnak neki, ezért nehéz az összevetés, főleg azért, mert nálunk 5-6 fő a normális egy túrán. Ár 6 fő esetén: 300 000 Ft + repülőjegy (330 000 Ft), összesen: 630 000 Ft/fő.

Kuba körutazás: Hasonló az Agra és az Eupolisz kubai útjához, nálunk a hangsúly a salsán van, lévén táncórákon is részt veszel. Ár 6 fő esetén: 260 000 Ft + repőlőjegy (kb. 220 000 Ft), összesen: 480 000 Ft/fő.

Honduras: Az egyik alaptúránk, amit az iKaland átmásolt magához. Ár 6 fő esetén: 175 000 Ft + repülőjegy (200 000 Ft), összesen: 375 000 Ft/fő

Észak-Guatemala: Dzsungeltúra, 80%-ban az iKaland átvette. Ár 6 fő esetén:, 180 000 Ft + repülőjegy (190 000 Ft), összesen: 370 000 Ft/fő

Dél-Guatemala: Elég jól bejáratott kulturális körutazásunk, 160 000 Ft + repülőjegy (190 000 Ft), összesen: 350 000 Ft/fő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozepamerika.blog.hu/api/trackback/id/tr531880697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2010.04.01. 17:07:13

madrid 570euro lima :) szal megoldom neked 190.000ftból max, persze ez időpontfüggő :)

EndiMirador 2010.04.01. 17:48:15

Na erre kíváncsi vagyok. Hány évre előre kell foglalni, hogy ennyibe kerüljön? Ugyanis az Iberia honlapján sehogy nem jön ki ennyire...

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2010.04.01. 22:05:23

@EndiMirador: :D amúgy Norbi vagyok és ehhez értek :) ez az egy amihez értek de nagyon. emlékszel kérdeztem személyesen is hogy mentek guatemalába.. amúgy ez bp-madrid-lima útvonal és pl ezt májusra és juniusra is néztem... amúgy aireuropa

EndiMirador 2010.04.08. 15:22:17

@AzUtazó: Na én az AirEuropa honlapján sem találtam ezt a járatot ennyiért. Ha jelentkezik valaki, küldhetem hozzád? :)

latinamerika.hu (törölt) 2011.12.12. 20:08:00

Sziasztok,most vettem eszre hogy valahol emlitik az oldalunkat.Termeszetesen kicsit magatok fele huz a cikk, ezert elnek egy kis kiegeszitessel. A repjegy ar hidd el annyi volt, csak kicsit utana kell nezni,neha USA-n at neha nem... D-A.i szakaszokra pedig spec araink is vannak leven helyi iroda. Az araink az oldalon reszletezett okoknal fogva minden otthoni irodanal olcsobbak. Mi mindenfele utat meg tudunk es szoktunk is szervezni, de a csoportos extrem kalandturakra, hegymaszasokra -bar csinaltunk ilyen utat is-, megvannak otthon a spec. irodak. 6 emberrel valoban nem szervezunk csoportos utat, nekik egyeniben szoktuk megszervezni. 20 kulonbozo Peru utat biztos nem a mi oldalunkon lattal, csak 3 van, persze a variaciok szama vegtelen. Egy Peru korut meg a magas dollar ar mellett is cakkpakk 630 korul van, a Guatemala MExico 3 hetre kb 530e Ft. Es azert hozza kell tenni, hogy valogatott 3 csillagos hoteleket es bungalokat hasznalunk mindenhol, Mexico Guatemalaban 3-4 csillagos szallodakat luxusbungalokat, folyoknal, tavaknal oserdoknel, stb. Szerintem a kapott informacio alapjan -ha az korrekt- mindenki be tudja loni milyen formaban kivel mennyiert akar utazni, de ahogy Te is irod, nincs jobb egyedul haverokkal nekivagni 1-2-3.... honapra egy egy idegen tersegnek ;)
Sok sikert mindenkinek!
süti beállítások módosítása