2012.05.04. 09:33
Pablo Escobar nyomdokain I. - Így készül a kokain
Kolumbia a kábítószer-, azon belül is a kokaintermelés hazája. Pablo Escobar óta ez adja a nem regisztrált GDP 90%-át, egyben máig több tízezreknek ad munkát. A hírekből mindig csak azt halljuk, hogy több tonnás kokain szállítmányt kapcsoltak le itt, drogfutárt fogtak el ott, s hogy ezek többsége a szuperveszélyes, gerilláktól hemzsegő Kolumbiából származik. Aki járt már Kolumbiában az tudja, hogy a híresztelésekkel ellentétben az ország turista szemmel az egyik legbiztonságosabb Latin-Amerikában s egyben legszebb is. Kokaintermelőkkel és gerillákkal találkozni nagyon nehéz. Nekünk mégis sikerült...
2011 októberében Dél-Kolumbiában mászkáltam, egy készülő túra útvonalait jártam be az Andok mélyén (a helyszíneket és neveket a téma érzékenysége miatt sehol nem említeném). Ilyen alkalmakkor nem csupán a gyalogösvényeket, de a potenciális szálláshelyeket is górcső alá veszem. Így volt szerencsém eljutni egy külvárosi (oké, inkább külfalusi) szállóra, ahol egy nagyon kedves család (papa, mama és a gyönyörű 18 éves kislányuk) üzemeltetett egy apró vendégházat. A szállón nem volt több néhány szobánál és egy félig kész dormitoriónál (Latin-Amerikában az emeletes ágyas közösségi szállókat hívják így), de mivel nem volt rajtam kívül senki, jó ár kiharcolásának reményében úgy döntöttem, maradok.
A papa, közel 50-es fickó, késő este érkezett haza a kocsmából, enyhén megittasodva. Feleségétől megtudván, hogy gringó van a szállón, feltámolygott az emeletre, hogy üdvözöljön. Lepacsizás után hosszú litániába kezdett a vidék nevezetességeiről, hegycsúcsokról, vízesésekről, csodaszép kanyonokról. Sörrel, majd rummal kínált, így esett meg, hogy egy órán belül ivócimborákká váltunk. Az ivócimborák meg ugye őszinték egymással.
Arra a kérdésemre, hogy mégis miből tellett egy ilyen szép nagy ház felépítésére, azonnal jött a válasz:
- 19 éven át dolgoztam Pablo Escobarnak. Onnan.
Innentől minden ment szépen a maga útján. Rengeteg infót tudtam meg arról, miként vélekednek a helyiek a világhíres drogbáróról, a világ egykor 7. leggazdagabb emberéről, akit 1993 decemberében Medellínben lőttek halomra. Nehéz elképzelni európaiként, hogy emberek tízezrei tekintettek szentként Escobarra, csupán azért, mert munkát biztosított számukra.
Tény, a "mélyszegény" réteg felkarolója volt. Olyan közösségeket vont be a pénz világába, akik - segítsége nélkül - máig az erdőben vadásznának, így közvetve a kolumbiai állam hálás is lehet neki. Ezeknek az embereknek házakat építtetett, városokban egész negyedeket húzott fel saját pénzén, ami való igaz, fekete pénz volt.
- Az én családomnak mindegy volt, hogy mit termeszt. A kokalevélért adtak pénzt, a kukoricáért nem.
Ha belegondolunk abba, hogy semmi más esélyed nincs pénzhez jutni, csak egy olyan növény termesztésével és eladásával, ami államilag ugyan tiltott (illetve korlátozott), amúgy pedig a kultúrád része, mi mást tennél? Ők is így vélekedtek. Ha kokalevelet kell termeszteni, hát kokalavelet termesztenek.
- Nem volt belőle nagy pénz, de Pablo lehetővé tette, hogy lépegess feljebb és feljebb a ranglétrán. A gyárban dolgozók már jól kerestek, aki pedig a terjesztésben is részt vett, akár mikroszinten, igen nagy pénzt tudott leakasztani.
Nem akarom én Pablo Escobart magasztalni, csak érdekes annak a szemszögéből megismerni egy embert, aki közvetlenül ismerte.
- Halála nagy fájdalom volt mindannyiunknak. Több tízezer szegény ember sorsa vált kérdésessé. Aki félretett egy kis pénzt, mint én, az a turizmus felé nyitott. Aki nem, azt benyelték a gerillák és Escobar nyomdokain feltörekvő kisebb drogbárók.
- Mi lett Escobar hagyatékával?
- Sok gyár a család kezében maradt. Máig folyik a termelés a földjeiken. Sokan magánban, saját házaiknál gyártják le a kokaint. Ha akarod, elviszlek egy ilyen gyárba.
Ez igen-igen kíváncsivá tett. Arról volt fogalmam, hogy szervezett kirándulások keretében Észak-Kolumbiában látogatható egy-két ilyen egykor működött gyár, azonban zokban a folyamatokat csak mímelik, kokaint nem állítanak elő. Most azonban egy valóságban is működő kokaingyárba lett lehetőségem bejutni, s a Mirador csapatot bejuttatni.
- Néhány nap múlva érkeznek a barátaim. Ők is csatlakozhatnak? - kérdeztem.
- Ha szeretnéd...
- Filmezhetünk?
- Igen. De arcokat és a környéket nem.
Így jutott el néhány nappal később a Mirador csapat egy máig működő kokaingyárba. A meglepetés hatalmas volt. Mivel összetevőit tekintve a kokain a kokalevél birtokában tulajdonképpen bárhol előállítható, ezért egy roppant szegényes konyhában találtuk magunkat. Vödör, néhány tál, benzin, cement és szódabikarbóna állt az asztalon. Egy gramm előállítási költsége a fél dollárt sem éri el, Európában és az USA-ban mégis 100 dollárt kérnek el érte.
- A szállítás miatt olyan drága Európában a kokain? - kérdeztem.
- Igen. Ma már nem hajókon és repülőkön szállítják a nagy tételt. Akiket így kapnak el, azok a csalik. Ha átviszik a 10-20 kilós csomagot akkor jó, ha nem, akkor is, mert sikerült a rendőrök figyelmét elterelni.
- Akkor min szállítják?
- Tengeralattjárókon. Magánvillák kikötőiből indulnak és európai milliárdosok magánkikötőiben érnek partot. Ha jól tudom Olaszországba érkezik a jó része.
- De honnan szereznek tengeralattjárót?
- Azt nem tudom. Nyilván Európából és az USA-ból. Újabban talán Kínából.
Hirtelen felismerés ötlött belém. Megvan a bő egy évtizede világot látott hír, miszerint a MAHART árverésen 1 Ft jelképes összegért adott túl a megmaradt tengeralattjáróin, amit európai és panamai üzletemberek vittek el?
- Még egy kérdés. Mi van a vízilovakkal?
(Itt nagy röhögés hallatszik fel.)
- Hála a mi Pablónknak máig vannak vadon élő vízilovaink Amazóniában. Állítólag újra megjelentek a Putumayón, nem sikerült kilőni mindet.
Pablo Escobar nem volt mentes az allűröktől. A Putumayo-folyó partján építtetett magának egy hatalmas palotát, amit egy több száz hektáros magán állatkert vett körül. A világ minden tájáról hozatott magának nagyvadakat, így állítólag gnú-, zebra- és elefántcsordák is éltek egy rövid ideig Amazónia erdeiben. Halála után az államra hárult az állatok elszállítása, azonban ekkortájt vízilovakhoz értő szakember nem volt fellelhető Kolumbiában. A késlekedés eredménye az lett, hogy a vízilovak kitörtek az állatkertből, így néhány héttel később szó szerint hajtóvadászatot indítottak ellenük. Állítólag 18 vízilovat sikerült kilőni, de 2 életben maradt. Évről évre érkeztek olyan bejelentések, miszerint látták az állatokat a folyóban, de a vadászok soha nem leltek rájuk. Újabban arról cikkeznek Kolumbiában, hogy a Putumayo halállománya rohamosan csökken, aminek oka a folyóban fellelhető növények eltűnése, amit valószínűleg az egyre nagyobb számú víziló populáció fékezhetetlen étvágya eredményez...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó hozzászólások