Mikor az ember túrát szervez, próbálja a bejárás költségeit minimálisra csökkenteni. Így izgalmas helyzetek alakulhatnak, például a szállás terén. Íme egy szösszenet a naplómból: 

"A Hotel Iberiaban nincs hely, csak 220 lempiráért, ami sok. A házi úr mondja, hogy odébb vannak olcsóbb szobák, azt hiszem, tudom, melyikekre gondol, azokra, amelyekben 4 éve aludtam, s ahol a rendőrök anno falnak nyomtak, mert azt hitték, bomba van nálam. Inkább visszamegyek, de az öreg erősködik, hogy találok olcsóbbat. Furcsa, nem akar marasztalni. Végül két utcával odébb valóban találok egyet, Hotel Caxa Real néven, 120 lempira egy éjszaka. A hely tulajdonosnője nagyon kedves és meglepően csinos. Jól karbantartott 30-as. A szoba egy okádék, a fürdő nem különben, ami még elsőre szembetűnik, hogy rengeteg a macska. A nő biztos macskabuzi.

Azonban amint besötétedik, kiderül, a szállásom miért nem vonz túl sok turistát. A Caxa Real egy bordély, azért ilyen lepra minden. Mindenfelé kurvák, de rondábbnál rondább mind. A szemközti hely egy táncos kocsma, onnan hozzák fel a numerákat. Amúgy egy család lakik itt, a tulajnak a nővére, annak a két gyereke, meg néhány egyéb jöttment.
 
Megvacsorázom a belvárosban, majd vissza a szállásra. Most már hemzsegnek a kurvák a szállón. A szobám előtt van egy közösségi konyha, ott főzőcskézik Reina, a tulajnak a nővére. A lánya is betoppan, a 21 éves Doris. Kedves teremtés, de elég butácskának tűnik, egy Burger Kingben dolgozik. Az öccse 19 éves, nem különben okos. Aztán itt van Jesús, aki mindközül az egyetlen professzor. Valóban az, vagyis annak készül. Félig amerikai állampolgár, s amíg itt mentőzik s pénzt keres, addig az USA-ban orvosnak tanul. Bár hogy miért könnyebb Hondurasban pénzt keresni a tanulmányaihoz, mint Miamiban, az rejtély. Kicsit az az érzésem, hogy szájkaratés.
 
Aztán van itt három másik fickó, az egyik nem tudom hogy jön a képbe, biztos valami rokon, de ingyen főz rá Reina. A másik fickó a lepedőket mossa, kézzel. No, nem lennék a helyében, végül is ez egy bordélyház. A harmadik fickó nem kicsit biceg, az ő feladata a hátrahagyott zsebkendők összegyűjtése. Amúgy kiderül, hogy az egyetlen élő fia annak a 110 éves öregúrnak, akiről ma cikkeztek az újságban. Ő Honduras legöregebb embere. A lényeg, szép kis családi vállalkozás ez. Az egészben az a legszebb, hogy van egy másik család, és azoknak van egy 1 éves forma kislányuk, akire ez a család vigyáz, amíg a szülők dolgoznak. Pont ideális hely a szocializációhoz…
 
Mindenesetre a családdal jól érzem magam, dumálgatunk. A srác a legkíváncsibb, bár sok fogalma nincs arról, amiről beszélek. Doris csak mosolyog, mint a sült tök, pont annyi esze van és fogalma a világról, mint odahaza egy 21 évesnek. És a legjobb, hogy abszolút nem zavarja őket, hogy miközben kajálnak, mindenfelé szaladgálnak az ocsmány és dagadt prostik a megittasodott kuncsaftokkal, akik után a használt zsebkendőkkel szaladgál a sánta... néhány csótányt odébb rúgva. Az idill tehát megvan.
 
Eljön az éjszaka. A szomszéd krimóból irgalmatlan zenebona hallatszik fel, kiderül, ez a környék utcalányainak a gyűjtőhelye. Hogy ne kelljen sokat várakozni az üzletre, a kocsma elől szedik össze a tántorgó fickókat. Menet közben azért a lányokat is meghívják egy-két italra, így hajnaltájt meglehetősen ittas állapotban óbégatnak a szálló folyosólyán, Reina nevét üvöltözve, hogy főzzön nekik vacsorát. 4 körül ér véget a hajcihő, végre mindenki aludni tér. Én is. Hogy holnap is itt töltöm-e az éjszakát? Majd meglátjuk..."

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.