Két fajta ember létezik. Az egyik, aki Costa Ricát, a másik, aki Guatemalát tartja Közép-Amerika legszebb országának. Én az utóbbihoz tartozom, de azért álljanak itt azok az utazó szemével fontos statisztikák, amik segítenek a döntésben, azaz ha Közép-Amerikába utazom, melyik országot is válasszam.

1) Nemzeti parkok és más természeti csodák

img_2010_01_10_eos7d_2819-edit-edit.jpgA nemzeti parkok számát tekintve Costa Rica az első Közép-Amerikában a maga 26 parkjával (aminek száma 2013-ban 32-re növekszik majd). Emellett 8 biológia rezervátummal és 64 tájvédelmi körzettel rendelkezik. Ha ezek összterületét viszonyítjuk az ország teljes területéhez, akkor elmondhatjuk, hogy Costa Rica a Föld leginkább természetvédő országa, mivel területének 26%-a védett. És tényleg védett, ugyanis Latin-Amerikában Costa Rica az egyetlen ország, ahol az erdők részaránya nem csökkent az elmúlt évtizedben, hanem nőtt. A gondot csupán a turizmus mérhetetlenül magas szintje jelenti. Évente 2,2 millió turista érkezik az országba, akik átlag 8-9 napot töltenek itt. Ez kimagasló nem csak Közép-Amerikában, hanem világviszonylatban is. A turizmus termeli meg az ország GDP-jének 21%-át, ami ugyancsak első helyet jelent a világon.

Ezzel szemben Guatemalában "csak" 21 nemzeti park van, ráadásul többsége nem élvez védelmet. Az illegális fakitermelők szabadon barbárkodhatnak, nincs meg a kellő szervezeti háttér. Guatemala kizárólag a turisztikailag fontos parkokkal foglalkozik, így Tikal és Yaxha környékén sikerült megálljt parancsolni a pusztításnak, de El Mirador vagy Semuc Champey térsége az elmúlt két évtizedben elvesztette erdőségeinek közel 60%-át. Mindemellett Guatemala elsődleges erdői ma még az ország 18%-át teszik ki, szemben Costa Ricával, ahol ez az arány csak 3,5%, de ha így halad az erdőégetés a maják földjén, néhány év, és Costa Rica ebben a mutatóban is győzedelmeskedik majd.

Természeti szépségekből mindkét országban van vagy száz. Ami Costa Ricában az Arenal-vulkán, az Guatemalában a Pacaya, ami Tortuguero, az Rio Dulce, ami Rio Celeste, az Semuc Champey. E tekintetben nem tennék különbséget, de abban igen, hogy a turizmus fejlettsége révén Costa Ricában ezek a természeti csodák könnyebben elérhetők, több a jelzett ösvény és az információ is.

Costa Rica > Guatemala

2) Régészeti parkok, kulturális örökségek

2.jpgE tekintetben eléggé egyértelmű, hogy ki győz. Costa Rica ősi kultúrákból visszamaradt leletekkel nem igazán büszkélkedhet, leszámítva Guayabót és a Caño-sziget hatalmas kőgolyóit. Ezzel szemben Guatemalában több mint 100 egykori város romjai tekinthetők meg, köztük Tikal, a legszebb maja romváros és El Mirador, a Föld legnagyobb piramisának az otthona. Úgyhogy ha kulturális élményre vágysz, akkor irány Guatemala!

Costa Rica < Guatemala

 

 

3) Tengerpartok, strandok

Nem vagyok egy kimondott strandkakas és a búvárkodás sem az én asztalom, de azt tudom, hogy Costa Rica ebben magasan veri Guatemalát. Mivel ez utóbbinak a karibi partvonala rövid (és az is nehezen elérhető), a csendes-óceáni pedig tagolatlan, ezért a választásom Costa Ricára esik. Cahuita vagy Puerto Viejo karibi strandjai, vagy Nicoya eldugott öblei mind tökéletes desztináció azoknak, akik szeretnek "láblógatni" a 30 fokos vízben.

Ha valaki a tavakra izgul, akkor azt mondom, hogy Guatemala, mert az Atitlán-tó gyönyörű, a Petén Itza-tó esőerdőkkel körbevett, a Rio Dulce pedig igazi édenkert, de a tenger az tenger, így a döntésem: Costa Rica.

Costa Rica > Guatemala

3) Emberek és élő kultúra

04.JPGSokan, akik csak Costa Ricát ismerik, el vannak ájulva a ticók vendégszeretetétől. Mivel 30 éve virágzik a turizmus, így volt idejük belejönni, azonban Costa Ricában ha turistamentes övezetbe tévedsz, nagyot változik a kép. Azok, akik a turizmus fellegvárában mezőgazdaságból vagy piacolásból kénytelenek megélni, tehát a szegényebb réteg, nem szereti a turistákat. Nem segítőkészek vele szemben, gyakoriak azok a válaszok, hogy: "van pénzed, fogj egy taxit!".
Ezzel szemben Guatemalában, ahol a turizmus még gyermekcipőben jár, az ember pont ott érzi magát a legjobban, ahol ritka vendég a külföldi. Beinvitálnak a házukba, megetetnek, megaltatnak, akár teljesen ingyen. Neki még az is élmény, hogy külföldivel beszélgethet. Továbbá Guatemala lakosainak majd 90%-a indián, akik többsége máig népviseletet hord, így igazán autentikus élmény az utazás. A válasz tehát egyértelműen Guatemala.

Costa Rica < Guatemala

 

 

 

4) Szállások és a közlekedés

bus.jpgEz egy nehéz dió. Függ attól, hogy milyenek az igényeid. Costa Ricában minden kategóriában találsz magadnak szállást az olcsó (bár ez is relatív) bordélyháztól az 5 csillagig. Guatemalában ezzel szemben űr tátong az egyszerű és olcsó, valamint a luxus és drága között. Csak a legturistásabb helyeken van lehetőséged a köztes szintre, tehát Tikalban, Floresben és Antiguában nem lesz gondod, de pl. Semuc Champeyben, Livingstonban vagy az Atitlán-tónál találni egy 3 csillagosnak megfelelő szobát légkondival, TV-vel, normális zuhanyzóval nehéz. Ár tekintetben egyértelműen Guatemala a győztes, minőségben azonban Costa Rica viszi el a pálmát.
Közlekedés témában is nehéz döntést hozni. Guatemalában néhány évvel ezelőttig csak a csirkebuszok voltak, amiktől ma valami miatt a legtöbb turista retteg. Pedig ezek gyorsak, csodaszépek, igaz, gyakran tömöttek (értsd: 11 fős Toyota kisbuszban 31 ember). Costa Ricában a tömegközlekedés kényelmesebb, de lassabb, ráadásul náluk már van menetrend, így sokkal többet kell várni egy átszállásnál. No és persze drágább is valamivel. Azonban Costa Ricában remekül működik a turistás helyek közötti transzfer mikrobuszokkal, amik kizárólag turistákat fuvaroznak. Ezek megbízhatók, tiszták, gyorsak, igaz, drágák. Az elmúlt néhány évben ezek a buszok Guatemalában is megjelentek, de nem túl rugalmasak, ráadásul sokszor lassabbak a csirkebuszoknál a kötelező megállók miatt. A döntés nehéz, így marad a döntetlen.

Costa Rica = Guatemala

5) Kaja

Sok jóra ne számíts! Elsőre érdekes lehet a fűszer, azaz a cilantro, amit mindenbe beletesznek, de később halálosan unalmassá válik. Tök mindegy, hogy Costa Rica vagy Guatemala, a kaja vacak. A helyiek babot esznek rizzsel, amit a ticók gallo pintónak hívnak, hozzá egy csirkeszárny és tortilla. Éttermekben lehet kapni klasszikus európai kajákat, mint a spagetti vagy sült hús, újabban pizza, de ennél nem több. Ha gasztronómiai élményekre vágysz, egyik ország sem bakancslistás.

Costa Rica = Guatemala

6) Árak

12.jpgElég fontos összetevője ez egy utazásnak, úgyhogy muszáj vagyok elemezni. Kezdjük a repülőjegynél. E tekintetben a két ország között nincs különbség. Magyarországról 1000-1200 US$ a repjegy. Akciók tekintetében sem lehet dönteni, mert amíg Costa Ricába a turizmus miatt, addig Guatemalába a vendégmunkások miatt lehet kifogni akciót az USA-ból. Helyben azonban már nagyok a különbségek.

Costa Ricában a piacon és a kifőzdékben sem eszel olcsóbban 5 dollárnál, míg ugyanez Guatemalában 2 dollárnál nem több. Egy pizza San Joséban 8-10 US$, Guatemalavárosban 5-6 US$. Szállások terén is Guatemala nyer, hiszen turistás helyeken, mint pl. az Atitlán-tó vagy Antigua, 10 dollárért már egészen kellemes szobát kaphatsz, vidéken ezért az árért pusztulat jár. Costa Ricában turistás helyeken 25-30 dollárnál kezdődik az elviselhető kategória, de óvatosan kell választani, mert ugyanezért az árért San Joséban nagyon ócskát is kaphatsz. Én azt mondom, hogy Guatemalában 10-15 dollárért már nem nagyon nyúlsz mellé, Costa Ricában 30-40 dollárnál kezdődik ez a kategória. Úgyhogy a győztes Guatemala.

Costa Rica < Guatemala

A bejegyzés trackback címe:

https://kozepamerika.blog.hu/api/trackback/id/tr544709793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása